|
A forradalmi magyar honvédség lapja
A magyar katonai hírlapirodalom történetének talán egyik legérdekesebb és legfordulatosabb fejezete az ezerkilencszázötvenhat őszén megjelent Magyar Honvéd históriája, ami a forradalom és szabadságharc vérbefojtását követően minden legálisan megjelent korabeli lapnál tovább képviselte október huszonharmadika azon követeléseit, amiket a szovjet intervenció nyomán hatalomra kerülők tűzzel-vassal üldöztek.
 Október 23-án a tüntetést követően a bizalmatlanság légkörét lelkes hangulat váltotta fel a Honvédelmi Minisztérium napilapjának, a Néphadseregnek Bajcsi-Zsilinszky úti szerkesztőségében. Az ügyeletes szerkesztő Zsolt Róbert százados kollégáitól számos remek tudósítást és riportot kapott a nap eseményeiről. Miután az újság szigorú felügyelőitől nem érkezett tiltás a szerkesztő elhatározta: a szürke propagandisztikus írások helyett ezekből a cikkekből állítja össze a következő lapszámot. Elképzelése azonban nem valósíthatta meg, mert a pártközpontból hamarosan megparancsolták, hogy a színes anyagok helyett a Nagy Imre-vonalat végsőkig ellenző Gerő Ernő, a Magyar Dolgozók Pátja Központi Vezetőségének első titkára által mondott, széles visszatetszést kiváltó rádióbeszédét és néhány semleges cikket lehet csak közölni. Bár Zsoltnak nem volt ínyére a dolog, de a katonás fegyelemhez szokott szerkesztő végrehajtotta az utasítást. Másnap a felkelésről szót sem ejtő lapot a felháborodott tömeg – a szerkesztőséggel szemben – a Nyugati pályaudvar előtt széttépte és elégette. Az eset után az újság csak alkalomszerűen jelent meg. A forradalom ügyét felvállaló újságírók és szerkesztők azonban hiába próbálkoztak, a hatalom képviselői a lapban nem engedtek teret az új gondolatoknak, így szinte senki sem szignálta benne kényszerből szült cikkeit.
A szerkesztőség életében változást, csak október 28-adika hozott, amikor a kormány elismerte, hogy Magyarországon népfelkelés tört ki. A bejelentés hatására e napon megalakult a lap forradalmi tanácsa, aminek az elnökévé Firon András századost választották meg.
A szervezet első ülésén elhatározta: a szerkesztőség az önrendelkezés útjára lép, az újság tartalmát megváltoztatják, a fentről vezérelt, rákosista ideológia szajkózása helyett a valós tényekről tájékoztatják az olvasókat. A hazug múlttal való szakítás jegyében a lap a jövőben Magyar Honvéd néven jelenik meg mindennap délben, amit két műszakban készítenek, s a korábbi zárt terjesztés helyett az utcán fogják árusítani. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy miután katonai lapot készítenek, annak párt semlegesnek kell lennie. Az ülésen megbízták Firon Andrást, hogy vegye fel a kapcsolatot a honvédség hivatalos lapjának szánt újság ügyében Maléter Pál ezredessel.
A lap főszerkesztője a Néphadsereget irányító negyvenöt előtti úgynevezett debreceni baloldali ellenállási csoporthoz tartozó Nagy Gábor ezredes maradt, aki Rákosiék zaklatásitól tartva ugyan hűen kiszolgálta a rendszert, de kollégái tisztességes embernek tartották.
A szerkesztőség állományának többsége nagy lelkesedéssel fogott neki a Magyar Honvéd első számának az előkészítéséhez. Jó lapot akartak csinálni, hogy elfeledtessék az olvasókkal azokat a bűnöket, amiket elkövettek ellenük a Néphadseregben megjelent, meggyőződés nélkül írt cikkeikkel. A forradalom eszméi mellett lándzsát törő újságírók mellett voltak olyanok is, akik félelemből, vagy meggyőződésből nem kívánták nevüket adni az új laphoz és félreálltak, kivártak, vagy taktikáztak.
Az oldott hangulatú, ideológiai kényszerektől mentes, színes, olvasmányos írásokkal teli forradalmi Magyar Honvéd első száma 1956. október 30-án délben jelent meg. Az ötvenezer példányban készült lapot a nyomdából százötven rikkancs vitte az utcára. Az újság készítői izgatottan várták milyen lesz lapjuk fogadtatása. Az eredmény minden várakozást felülmúlt, mire a rikkancsok a Margit-hídig, illetve az Oktogonig jutottak a Magyar Honvéd első számának összes példánya elfogyott.
A Magyar Honvéd fejlécét szerkesztői a lap címével egyvonalban álló, attól balra elhelyezkedő Kossuth-címerrel látták el, hogy jelezzék: az újság a független, demokratikus Magyarország mellett kötelezte el magát. A szerkesztők a lapcím alatti sávban az évfolyam és lapszám, illetve a megjelenés dátuma közé zárva tudatták az olvasókkal, hogy az újság „A Magyar Honvédség lapja.” A napilap formátumú sajtótermék készítői lapjuk jelmondatának Vörösmarty Szózatának első mondatát választották: „Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar!” A sajtóterméket előállító nyomda ideiglenes munkástanácsa az újság első oldalán keretes közleményében arról tájékoztatta az olvasókat, hogy üzemük is csatlakozott a szovjet csapatok kivonulását követelő sztrájkhoz, a lapot csak azért állítják elő, mert úgy vélik, az a rend és nyugalom megszilárdítását segíti.
A lap fejlécét szerkesztői a negyedik számtól kissé megváltoztatták, ekkortól a Kossuth-címer középre a címszavak közé került. Az alatta lévő sor pedig arról tájékoztatta az újságot kézbevevőt, hogy az „A Magyar Honvédség és Nemzetőrség lapja.” A naponta négy oldalon megjelenő, Október 23. nyomdában (Zrínyi nyomda) készült Magyar Honvéd ára lapszámonként 50 fillér volt.
A szerkesztőség a sajtótermék pátsemlegességét mindenképpen meg akarta őrizni, ezért az újság forradalmi tanácsának második ülésén Kovács György olvasószerkesztő azt javasolta, hogy a koalíciós pátoktól kérjenek egy-egy delegáltat, s azzal képviseltessék magukat a lapnál.
Az újságot a Honvédelmi Minisztérium jó és pontos információkkal látta el. Így például a Magyar Honvéd elsők között tudta meg, hogy a kivonuló szovjet csapatok megfordultak, s hogy hol melyik katonai bázist foglalták már el.
Az újságban számos kuriózumnak számító írás látott napvilágot. Ilyen volt például a november 2-dikai és 3-dikai számban Fraknói Iván őrnagy a Rákosi, illetve a Gerő villáról szóló tudósítása, vagy a november 2-dikai Független, semleges Magyarországot című vezércikk, amit az előző nap a honvédelmi miniszter első helyettesévé kinevezett Maléter Pál mondott tollban a lap katonai bizottságának megbízásából őt felkereső Firon Andrásnak.
November 4-dikén a lap nem jelent meg. A kilátástalan harc és a szovjet megszállás okozta sokkból felocsúdó újságírók napokkal később újra megjelentek a szerkesztőségben, ahol úgy döntöttek: másokkal ellentétben nem sztrájkolnak, inkább lapot készítenek, mert azzal többet tehetnek a helyzet normalizálásáért és október huszonharmadika követeléseinek valóra váltásáért.
Az intervenció utáni első lapszám november 12-én, hétfőn került az utcára, ebben az újság egy gazdaságilag erős, független Magyarország megteremtését követelte. Az egy héttel később megjelent következő számban a szerkesztőség kijelentette: segíteni kívánja a rend helyreállítását, támogatja az új magyar karhatalom munkáját, hogy ezzel is közelebb hozza a szovjet csapatok kivonulásának és a függetlenség megteremtésének időpontját.
A november 19-i szám vezércikkében az újság arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország életét megbénító állapot tovább nem tartható fenn, mert az katasztrófához vezet, ugyanakkor a lap leszögezte: a forradalomhoz való viszonya semmit sem változott.
November 22-én a Magyar Honvéd közzétette a pár nap múlva erővel felfüggesztett Írószövetség kiáltványát, illetve riportot közölt a Péterfy Sándor utcai kórházban ápolt, Corvin-közben megsebesült felkelőkről.
A hatalmat a szovjet fegyverek árnyékában megragadó ellenkormány kiszolgálói kezdetben még csak-csak elviselték az újság kemény bírálatait és kritikus megnyilvánulásait, de minden egyes szám nagyobb szálka lett a szemükben.
A Magyar Honvéd utolsó lapszáma egy hónappal a forradalmat követően, november 23-án került az utcára. Ebben az újság egyik szerkesztője Vajda Gábor Egy hónappal ezelőtt című cikkében arról írt, hogy a magyar nép minden idegen hatalomtól függetlenül, szabadon akar élni, önállóan akarja a jövőjét építeni. Vajda írásában úgy vélekedett: a forradalom nem bukott el, mert a nép akarata mindennél erősebb, majd arra szólította fel az olvasókat, hogy küzdjenek tovább október huszonharmadika követeléseinek maradéktalan teljesítéséért, mert a forradalom hősi halottainak az emléke erre kötelez mindenkit.
Az új rend nem tűrte tovább az ilyen állásfoglalást, Münnich Ferenc, a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere megszűntette a tizenegy lapszámot megért Magyar Honvédet. A forradalom ügye mellett végsőkig kitartó katonaújságírókra a vizsgálatok és a mellőzöttség évei köszöntöttek. Lehetett azonban bármennyire is sanyarú a sorsuk egy dologra mindig büszkék lehettek: minden tekintetben ők készítették a korszak egyik legjobb hazai napilapját.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
