Magyar katonák Miksa császárért

Történelem folyamán számtalan magyar katona lépett a hazájától távoli országok szolgálatába. Számuk különösen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően növekedett meg. Közülük a szülőföldtől legnyugatabbra minden valószínűség szerint azok a magyar katonák harcoltak, akik önként jelentkeztek Miksa császár mexikói légiójába.  

A forrongó Mexikóban 1861-ben az indián származású liberális politikus, Juarez szerezte meg a hatalmat, aki két évre felfüggesztette az államadósság visszafizetését. Ez a döntés súlyosan s

értette Anglia, Franciaország és Spanyolország érdekeit. Éppen ezért a három állam képviselői 1861. októberében Londonban megállapodtak arról, hogy érdekeik vé

delmében egy közös expedíciós hadsereget küldenek Mexikóba. De a hármas szövetség rövid életűnek bizonyult, ugyanis III. Napóleon, Franciaország császára a saját befolyása alá akarta vonni Közép-Amerikát, ezért Anglia és Spanyolország tudtán kívül tárgyalásokat kezdeményezett a mexikói konzervatív erőkkel.

A magára maradt Franciaország egyedül vette fel a harcot a Juarez elnök mexikói köztársasági hadserege ellen. Kezdetben változó szerencsével folyt a küzdelem, miután azonban a mexikói haderő egy része átállt a franciákhoz a 45 000 főre szaporodott sereg a köztársasági erők meghátrálásra kényszerültek és 1863 májusában Juarezt kiverték a fővárosból Puebloból.

III. Napóleon elérkezettnek látta az időt, hogy Mexikóban egy Franciaországtól függő császárságot létesítsen. A tengerentúli trónra Napóleon a bécsi abszolutisztikus kormány politikáját elutasító Miksa Ferdinánd József, osztrák főherceget, magyar királyi herceget, a későbbi I. Ferenc József osztrák császár és magyar király öccsét szemelte ki.

A mexikói főváros elfoglalását követően – francia nyomásra – több mint kétszáz előkelő polgár az ország trónjára Miksa osztrák főherceget hívta meg, amit a népgyűléssel is szentesítettek.

Miksa mielőtt elfogadta a mexikói trónt, egyességet kötött III. Napóleonnal a katonai támogatásról. A megállapodás szerint

Miksának 8 ezer toborzott belga, osztrák és magyar katonát kellett magával vinnie a közép-amerikai országba, míg Franciaország vállalta, hogy mindaddig 25 ezer katonát állomásoztat Mexikóban, míg ott a császár ki nem tudja alakítani a helyzetét megszilárdító haderőt.

Miksa a francia védelem alatt 1864. június 12-én vonult be Mexikóba, ahol az első pillanatoktól komoly nehézségekkel kellett szembenéznie, ugyanis a nép zöme hallani sem akart a császárságról és az északi országrészben híveivel magát erősen tartó Juarez elnököt támogatta.

A Napóleon és Miksa között létrejött megállapodás nyomán a bécsi hadügyminisztérium tudtával toborzás indult a Habsburg-birodalomban. Számos magyar tiszt és közkatona jelentkezett Miksa légiójába. Mivel a tiszti létszám hamar betelt az önként jelentkező tisztek közül sokan még altiszti, vagy legénységi beosztásban is vállalták a szolgálatot. A fennmaradt adatok szerint Miksa légiójában 1041 harcedzett magyar szolgált, közülük 159 tiszt, míg 882 legénységi állományú volt. A legénység soraiban 403 gyalogos és vadász, 366 huszárok, 16 dzsidás, 67 tüzér, és 30 utász volt.

Az 1864 őszén Laibachban gyülekező, Österreichisches Freiwilligen Corps nevet viselő, dandár erejű 6700 fős légió parancsnokának gróf Thun Ferenc tábornokot nevezték ki.

A Miksát támogató osztrák-magyar légiót a francia főparancsnok, Bazaine tábornok nem egységesen, hanem kisebb harccsoportokra bontva egymástól távol alkalmazta, ami sokat rontott harci morálon.

A két évig tartó expedíció során a szokatlan éghajlattól, nehéz tereptől, az ellenségesen viselkedő lakosság állandó zaklatásától és a köztársasági erők kíméletet nem ismerő harcmodorától sokat szenvedett magyar századok szinte egész Mexikó területét bekalandozták. A légió magyar katonái 15 csatában és ütközetben vettek részt, veszteségük 177 fő volt.  A hadjárat során elesett, illetve sebesülésébe belehalt 2 huszártiszt, 34 közkatona, betegség következtében elhunyt 52, eltűntek 26, hadifogságba esett 63 ember. Miksa császár a magyar tisztek és katonák közül 214 személyt tüntetett ki a Quadalup-rend tiszti és lovagkeresztjével, illetve vitézségi éremmel.

Az amerikai polgárháború befejezését követően az Egyesült Államok kormányának nyomására III. Napóleon hadseregét visszavonta Mexikóból. A magára hagyott Miksa császár maroknyi serege élén a fővárosból a queretaroi erődbe vonult vissza, ami több mint két hónapi harc után, 1867. május 15-én esett el. A küzdelem végső fázisában Miksa, már csak a bennszülött csapataira számíthatott, mert a belga és az osztrák-magyar légió bomladozni kezdett, ezért a császár feloszlatta ezeket. A köztársaságiak fogságába esett Miksa császárt és két mexikói tábornokát 1867. június 19-én kivégezték.

A Miksa császárt elfogó köztársasági csapatok egyik parancsnoka is magyar volt, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején még Csala néven harcolt, Mexikóban azonban már Estebana Csala de Zákány néven vált ismerté.

A tragikus végű mexikói hadjáratot követően a magyar légió nagyrésze hazatért Magyarországra, közülük többen a honvédségben, illetve a közös hadseregben szép katonai karriert futottak be.