Az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc szinte minden mozzanata meglehetősen jól dokumentált, van azonban a márciusi forradalmat követő harcoknak egy máig homályba burkolódzó fejezete, a magyar kormány kém-, illetve hírszerző szolgálatának működése.

 A szabadságharc hírszerző szolgálata még nem volt azonos a későbbi háborúkban már nélkülözhetetlen segéd­szervezettel. A honvédsereg parancsnokai – a kor szokásának megfelelően – az ellenség hadmozdulatairól és szándékáról többnyire alkalmi kémek jelentéseiből értesültek. A szabadságharc kémszolgálatának kezdeti időszakáról csak kevés adat maradt fenn. Az azonban biztos, hogy Kossuth Lajos is fontosnak tartotta a kémszolgálat működtetését, 1848 novemberében például egy Görgey Artúr tábornokhoz intézett levelében „Mindenekfelett jó spiónok” alkalmazására utasította a tábornokot.

Kossuth tudta, hogy a hírszerzés pénzbe kerül, ezért soha nem volt fukar a kémekkel, 1848 karácsonyán egyik levelében arra biztatta Görgeyt, hogy „kerüljön bár 20 000 forintba,” de akkor is deríttesse fel a Moson vármegyében állomásozó ellenséget.

Csáky László kormánybiztos rendszeresen küldött kémeket az osztrák táborba. A Kossuthnak és Mészáros Lázár hadügyminiszternek címzett jelentéseiben gyakran hivatkozott arra, hogy értesüléseit kémeitől szerezte.

A magyar kormány az ellenségről nemcsak titkos, hanem nyílt módszerekkel is igyekezett információkat gyűjteni. Szemere Bertalan belügyminiszter például egy 1849. január12-én, Miskolcon kiadott rendeletében Abaúj, Torna és Zemplén megye községi bíráinak megparancsolta: „lovas emberrel vagy másképpen tartozik az elöl­járóság a legközelebbi állomásra hírt vinni az ellenség felbukkanásakor. Amelyik bíró ezt elmulasztja, arra a hatalom mint az ellenséggel cimborálóra fog tekintetni, és az ilyen rögtönítélőszék elébe állíttatik.”

Szemere a rendőröknek is feladatul szabta a hírszerzést. Egy 1849-ből fennmaradt kinevezési okmány alaputasításában a belügyminiszter arra hívta fel a kolozsvári kerületben rendőrfelügyelővé előléptetett figyelmét, hogy „hol had folytattatik (a rendőrnek) kötelessége segedelmül lenni a vezéreknek mind abban, hogy az ellenség céljáról és lépéseiről értesíttessenek, mind abban, hogy az ő állások az ellenség által ne ösmertessenek.”

Mikó Mihály csíkszéki kormánybiztos 1849. március 21-i jelentésé­ben arról számolt be, hogy Moldvába küldött kémei szerint az ottani „orosz katona­ság fő parancsnoka Jás­siban generalis Gerschen­zweig. A Tölgyessi passuson belől lévő Repcsun hely­ségiben fekvő katonaság főnöke Alexandru po­kovnik.”

Dembinszky altábornagy is foglalkoztatott kémeket; 1849 júniusában tőlük tudta meg, hogy körülbelül 60 ezer orosz katona állt a magyar határ előtt, Dukla, Kroszno és Jaszlo vidékén.

Egy 1849. április 1-jén kelt jelen­tés arról tanúskodik, hogy az Erdélyben tevékenykedő székely ezermester, Gábor Áron tüzér őrnagy rendszeresen vállalkozott határ menti kémfeladatra. A híres ágyúöntő – állnéven – többször román területre lopódzott, ahol az oroszok hadmozdu­latait figyelte meg. Portyái során egészen Piatráig eljutott, és pontos híreket hozott a Tölgyesi- és a Békás-szo­ros felé közeledő orosz had­oszlopokról.

A szabadságharc magyar hírszerzőinek legnehezebb dolga a várakban, erődökben állomásozó ellenség kikémlelése volt, ezen erősségek falait és kapuit ugyanis éjjel-nappal szigorúan őrizték. Ilyen helyekre a kémek csak akkor juthattak be, ha a várőrség néhány tagja szimpátiából – vagy anyagi ellenszolgáltatás fejében – összejátszott velük.

Bayer József ezredes, a Budát 1849 májusában körülzáró sereg vezérkari főnöke arról értesült, hogy a várőrség olasz legénységű Ceccopieri-ezredének katonái támogatják a magyar ügyet, s talán be is engednének néhány ügyes embert a várba. A veszélyes feladatra Bayer ezredes kérésére Kmety György tábornok a 10. honvédzászlóaljból toborzott önkénteseket, akik az egyenruhát paraszti öltözetre cserélve mint élelmiszerárusok mentek az olaszok által őrzött vízivárosi kapuhoz. Az osztrákokat megvető őrök – tisztjeik tudta nélkül – beengedték a várba az álruhás honvédeket, akik értékes adatokat gyűjtöttek a vár védelmi rendszeréről.

 Kiváló segítője volt Görgey felső-dunai hadtestének egy jelentéseit N. N. jelzéssel aláíró kém, aki részletes adatokat szolgáltatott a Galícián keresztül a Felvidék felé vonuló orosz menetoszlopok útjáról, erejéről.

Kiemelkedő szolgálatokat végzett a stíriai határszélen Nászluhátz Lajos mérnök is, aki a környékbeli falvakat bebarangolva mérte fel a határt őrző osztrák századok erejét.

Az önkéntesek mellett számos fizetett kém is szolgálta a magyar kormányt a szabadságharc idején. Egy Wanski nevű lengyel hazafi, aki Galíciában kémhálózatot működtetett, Mármarosszigetről 1849 májusában Kossuthoz intézett levelében arról panaszkodott, hogy bár neki 1000 forint havi java­dalmazást ígértek, négy hónapi szolgálatáért eddig csak 1000 fo­rintot kapott. Miután megbízottait nem tudja fizetni, félő, hogy azok nem adnak híreket. Éppen ezért arra kérte Kossuthot, hogy Mihályi Gábor főispán útján küldjön neki minél előbb legalább 2000 forintot, hogy hírhálózata fennmaradjon.

A szabadságharc során számos nő vállalt kémfeladatot. Ilyen volt például az erdélyi Gottlieb Róza, aki felajánlotta Bem József tábornoknak, hogy adatokat gyűjt a császári és az orosz hadseregről, illetve a megszállt területeken uralkodó viszonyokról. A románul és németül kiválóan beszélő özvegy gyümölcsárus román parasztlánynak öltözve ment a megszállt Nagyszebenbe, és úgy fürkészte ki az ellenséget.

A nemzet ügyéért lelkesedő nők nemcsak a hadműveleti területen, hanem külföldön is értékes szolgálatokat tettek Magyarországnak. Gyakran töltöttek be össze­kötő szerepet a magyar ügyet támogató külföldi diplomaták és a kormány között. Gyakran fordult meg külföldön egy magát báró Beck Vilmának nevező hölgy, aki a szabadságharc ideje alatt Racidula álnéven dolgozott a magyar ügy érdekében. Nagy port kavart életrajzi regényében azt állította, hogy személyes kapcsolatban állt a szabadság­harc számos egyéniségével. Ezt Kossuth és mások is tagadták, de valamennyien elismerték, hogy egy Racidula nevű személy bizalmas híreket szolgáltatott a magyar kormánynak.

A magát Kossuth kémnőjének tituláló Beck Vilma mindig egyedül dolgozott, kalandos útjaira csak ügyeiről mit sem tudó szobalányát vitte magával. Általában ha ellenséges vonalakon vagy országhatárokon kellett átcsúszni, a szobalány játszotta az úrnő szerepét, Beck Vilma pedig parasztruhába öltözve mint cselédlány utazott vele, lengyelországi küldetése során azonban más taktikához folyamodott, a monarchia két híres színtársulatának igazgatójától szerzett ajánlólevéllel mint külföldi fellépésre utazó színművésznő jelentkezett a határon, és úgy csempészte át kétfenekű bőröndjében az osztrákellenes galíciaiaknak szóló, hadba hívó kiáltványokat.