Az Amerikai Egyesült Államok Szárazföldi Erőinek páncélos parkja a nyolcvanas években jelentősen gyarapodott, miután rendszerbe állították az M1 Abrams alapharckocsit, majd később annak javított típusváltozatait. A többi harckocsitól tornyának szögletes elejével könnyen megkülönböztethető, igényesen megszerkesztett és modern technológiával gyártott harcjármű speciális gázlójáróval felszerelt változatát az amerikai Tengerészgyalogság is rendszeresítette.

Az Amerikai Egyesült Államok katonai vezetése 1972-ben határozta el, hogy az elavult M48-as típusjelű harckocsik felváltására egy új, az elkövetkezendő évtizedek követelményeinek megfelelő szabványos harcjárművet dolgoztat ki, amely majd az amerikai hadsereg alapvető harckocsija lesz. A pentagon által megfogalmazott műszaki és harcászati követelmények megfelelő modell megtervezését és legyártását két harckocsi előállításban jelentős tapasztalattal bíró cégre bízták. Az egyik a Chrysler Corporation, míg a másik a General Motors Corporation detroiti Diesel Allison részlege volt. A vállalatok párhuzamosan, de egymástól függetlenül készítették el a saját XM1 Abrams típusjelű prototípusaikat.

A két tervezőiroda munkatársai 1976 februárjában adták át az Egyesült államok Szárazföldi Erőinek próbára a kész eszközöket, amelyek számos vonásukban hasonlítottak egymásra.

A prototípusokat a marylandi Aberdeen próbapályán vizsgáztatták a szakemberek. A harcjárművekről kialakított véleményüket azonban csak a tesztelés után négy hónappal, 1976 novemberében hozták nyilvánosságra. Ekkor jelentették be, hogy a vizsgálatok alapján a Chrysler cég járművét találták alkalmasabbnak. Mielőtt azonban a sorozatgyártását megkezdték volna a Chrysler-féle XM1-et még egy újabb próbának vetették alá. 1976 végén a Német Szövetségi Köztársaság Leopard-2A1 harckocsijával együtt összehasonlító csapatpróbára bocsátották. A vizsgálatot végző amerikai szakértők jelentésükben XM1-et minősítették jobbnak. 

Az M1 Abrams végleges nevet kapó harckocsi szériagyártása 1979-ben kezdődött meg az USA-béli, a Lima Army Modification Centerben.

Főbb jellemzői

Az M1-es harckocsinak modern, rétegelt kialakítású páncélzata van, melyet angol Chobhram páncélból készítenek. Ez a fémfajta ugyanis meglehetősen jól ellenáll a rakéták és harckocsilövegek tüzének. A tervezők a jármű tornyát előtétpáncélzattal, míg széles, speciális gumi betétes lánctalpát lyukasztott lemezes oldalköténnyel látták el.

A Chrysler-cég hagyományokkal szakító szakemberei a harckocsi mozgatására turbofeltöltésű Dízel-motor helyett egy gázturbinás hajtóműrendszert fejleszetettek ki, amely rendkívül megbízhatónak bizonyult szolgálata során. A Lycoming Textron gázturbina többféle üzemanyaggal is működtethető.

Az egyszerű felépítésű, könnyen szervizelhető gázturbinás motor 20 000 kilométereként igényel javítást. Ugyanakkor nagy hátránya, hogy a turbina rendkívül zajos és nagyon magas hőmérsékletű kipufogógázt bocsát ki, ami erős infravörös jelet ad. De a berendezés legfőbb hibája mégsem ez, hanem az, hogy nagyon sok üzemanyagot fogyaszt.

Az 1500 Lóerős motor rendkívül fürgévé teszi a több mint ötvenhét tonnás járművet. A harckocsi álló helyzetből 6 másodperc alatt gyorsul fel 32 kilométer/óra sebességre. A jármű megfelelő útviszonyok esetén elérheti a 72,5 kilométeres óránkénti sebességet is. Ugyanakkor terepen is képes az óránkénti 50 kilométeres menetteljesítményre, amely korszerű erőátviteli és rúgózási rendszerének is köszönhető. A harcjárműnek gyorsasága mellett rendkívül jók a fordulékonysági mutatói is, amit kiváló hidromechanikus rendszere és fokozat nélküli kormányműve biztosít.

Az Abrams harckocsi a körülményektől függően akár hatvan százalékos lejtőn is képes felkapaszkodni, illetve egy méternél valamivel magasabb lépcsőt megmászni.

Az M1-es erőátvitel teljesen automatikusan működik, négy előremeneti és két hátrameneti fokozattal rendelkezik.

Az M1 személyzet négy főből áll. A vezető a homlokpáncél középső része alatt helyezkedik el. A parancsnok és az irányzó torony jobb, a töltőkezelő a torony baloldalon ül.

A harckocsi fő fegyverzete a brit fejlesztésű, amerikában licenc alapján gyártott 105 milliméteres M60A3 rendszerű löveg. Fegyverzetéhez tartozik továbbá egy a löveggel párhuzamosított 7,62 milliméteres géppuska, valamint a torony jobb oldalán a búvónyílásánál állványon elhelyezett 12,7 milliméteres légvédelmi géppuska, melyet szükség esetén a jármű parancsnoka kezel. Ugyanakkor a töltőkezelő állását is felszerelték egy 7,62 milliméteres géppuskával.

A főfegyverzettel az irányzó által kiválasztott és lézertávmérővel bemért célra menet közben is lehet tüzelni. A lövés leadása előtt a fedélzeti számítógép minden esetben elvégzi a megsemmisítéshez szükséges paraméterek kiszámítást és beállítását.

A bevetésre induló harckocsiban 55 darab 105 milliméteres gránát, 1000 darab 12,7 milliméteres és 11 4000 darab 7,62 milliméteres lőszert található.

Típusváltozatai

1985 februárjáig 2374 darab M1 harckocsi készült el. Ekkor leállították az alaptípus gyártását és helyette a tőle csupán jobb páncélzatában különböző M1 (korszerűsített) jelzésű változatot állították elő, melyből az elkövetkezendő két évben 894 darabot szállítottak le.

Az első komolyabb módosításra 1987-ben került sor, amikor legördült a futószalagról az M1A1 változat. A harcjárműnek korszerűsítették a felfüggesztését, illetve tömegpusztító fegyverek elleni integrált védelemmel látták el. Ugyanakkor főfegyverzetét a német Leopárd-2 harckocsihoz kifejlesztett Rheinmetall M256 típusú 120 milliméteres sima csövű lövegre cserélték, melynek lőszerjavadalmazása 40 darab.

Az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága, hogy leválthassa az elavult M60A1 típusú harcjárműveit az M1A1 modellből 221 darabot rendelt. Ezek csupán annyiban különböznek az eredeti járműtől, hogy a partraszálláshoz szükséges gázlójáró felszereléssel látták el. 

A hidegháború utolsó stádiumában azokat az M1A1-es harckocsikat, amelyeket európai szolgálatra szántak, hogy ellenállóvá tegyék a szovjetek új kinetikus energiájú páncéltörő gránátjaival szemben, nehéz páncélzattal szerelték fel. Ezeknél főként a járműtest elejét újfajta páncéllal borították be, amely acélba burkolt kimerített uránt tartalmazott. Ennek a páncélzatnak a tömörsége 2,5-szer nagyobb mint az acélé, ami nagy fajsúlya miatt megnövelte a harckocsi tömegét.

 A Block II. Improvoment elnevezésű fejlesztési program hatására született meg a harckocsi-család M1A2 típusváltozata. Ez a járműfajta elődeitől főleg elektronikai és elektrooptikai rendszerében, illetve irányítási és vezérlési megoldásaiban tér el. Ennek a változatnak a gyártása mintegy két harckocsizászlóaljnak elegendő eszköz elkészítése után leállt, amely elsősorban a nyolcvanas évek végén bekövetkezett kelet-európai változások szálájára írható.

Az M1A1 harckocsi típus gyártási jogát 1988-ban Egyiptom megvásárolta, ugyanakkor a hazai előállítású készletei kiegészítésére még 555 darabot rendelt meg az Egyesült Államoktól. Ezidőtájt érdeklődést mutatott a típus iránt Szaúd-Arábia, Pakisztán és Svédország is. A gyártók megpróbálták harcjárművüket Svájcnak és Angliának is eladni, azonban ott más korszerű típusokat rendeltek meg.

M1A1 Abrams harckocsi

Tömeg: 57 154 kg

Hosszúság (fő fegyverzettel): 9,83 m

Test hosszúság: 7,92 m

Szélesség: 3,66 m

Magasság: 2,89 m

Motor típus: Lycoming Textron AGT-1500 gázturbina

Motor teljesítmény: 1500 Le

Sebesség úton: 67 km/h

Hatótávolsága: 480 km

Lépcsőmászóképesség: 1,07 m

Árokáthidaló képesség: 2,74 m

Kpaszkodóképesség: 60%

Fegyverzete: 1 db M256 Rheinmetall 120 mm-es sima csövű harckocsi löveg

                    1 db M240 7,62 mm-es párhuzamosított gépuska

                    1 db M2 12,7 mm-es légvédelmi gépuska

                    1 db M240 7,62 mm-es géppuska

Személyzet: 4 fő