|
Repülőhalál
A második világháború idején számos repülőgépet lőttek le Magyarország fölött. A gépmaradványok hasznosítható elemeinek a katasztrófa környezetében élők széthordták, illetve a hatóságok összegyűjtették, a becsapódás színhelyén keletkezett krátereket pedig betemették. Ennek ellenére még napjainkban is rengeteg repülőgép alkatrész rejtőzik a föld mélyén. 1988-ig csak véletlenül kerültek elő gépdarabok, azóta célirányos repülőgép roncskutatás, személyzetazonosítás és adatfeldolgozás folyik Magyarországon.
A villámháborús tervekkel hadba lépő Németország 1939 szeptemberében néhány hét alatt térdre kényszerítette a hősiesen ellenálló Lengyelországot. Bár a háborút elvesztették a lengyelek, de a harcot nem adták fel. A Londonban megalakult lengyel emigráns kormány Wladislaw Sckovski tábornok vezetésével megszervezte a hazai földön kibontakozó ellenállási mozgalom légi utánpótlását. Az első ilyen ellátmányt szállító repülőgépek 1943. december 15-én éjszaka vágtak át Magyarország fölött. Az éjszakai vadászok kénye-kedvének kitett brit felségjelű szállítógépek gyakran indultak lengyel személyzettel a veszélyes küldetésre.
Magyarország területén a második világháború során tizenhat lengyel személyzetű repülőgép zuhant le. Ezek egyike a GR-A hívójelű gép volt, amelyiknek a tragédiáját igyekszünk rekonstruálni az alábbiakban.
Az éjszaka fuvarosai
Az 1856-os repülőegység Halifax JP-180 A jelzésű, GR-A hívójelű gépe huszonhárom bevetéssel a háta mögött már veteránnak számított a megszállók ellen felkelt Varsó ellátásában. Az olaszországi Brindizi repülőterének kiszolgálói 1944. szeptember 1-én több más géppel együtt újabb bevetésre készítették fel az 1943 augusztusában gyártott Wlaczyk Mieczyslw (23) pilóta, Blazajewski Wawrzyniec (28) bombázótiszt, Baworowski Michal (27) navigátor, Lojas Mieczyslaw (30) rádiótávírász, Banasik Tadeusz (25) fedélzeti tiszt, Polaczek Ernest (24) és Paetz Stanislaw (28) légi lövészek által repült gépet.
Már sötét volt, amikor az élelmiszerrel, fegyverrel, lőszerrel, kötszerrel, röplapokkal teli ellátó tartályokkal megrakott, éjszakai vállalkozásra induló gépek a magasba emelkedtek. A bevetés előtti eligazításon biztonsági okból most is csak az útirányt árulták el a legénységnek, a konkrét célt csak a levegőben tudhatták meg. A Gépek már jó pár kört leírtak a repülőtér körül, amikor végre a rádióban elhangzott a Handley Page Halifax Mk II-es hívójele, s pilóta megkapta a lengyelországi ledobási körzetre vonatkozó rejtjeles üzenetet.
Véres éjszaka
A villámgyors német éjszakai vadászok örökös rettegésben tartották szállítógépek személyzetét. Iszonyatosan nagy volt a kockázat, hiszen az éjszakai szállítók általában nem kaptak vadászfedezetet. A veszteségek csökkentése érdekében a szállítókötelékek soha nem közlekedtek csoportosan. A gépek közötti nagy térközök miatt egy-egy kötelék akár száz kilométer hosszan is elnyúlhatott. A taktika általában az volt, hogy míg az éjszakai bombázók lefoglalják a légvédelmet a szállítógépek a sötétség leple alatt, átsurrannak az ellenséges terület fölött.
A JP-180 A közel hétezer méteres magaságon lépte át Magyarország déli határát. A négy egyenletesen dübörgő Rolls-Royce Merlin XX V-12-s motor hajtotta gépben ülők fáradhatatlanul fürkészték a sötétséget, hiszen soha nem lehetet tudni melyik pillanatban csap le rájuk egy radarral felszerelt Messerschmitt a semmiből.
Már éjfél is elmúlt, amikor az újvidéki repülőtéren állomásozó német éjszakai vadászrepülő század egyik Me-110-es repülőgépével járőrözésre indult Seremle őrmester. Útja során véletlenül botlott bele Varsó felé igyekvő szállítószázadba egyik légijárművébe. két óra nyolc perckor pillantotta meg Zombor közelében a magányosan kullogó, jellegzetes alakú angol gépet. Nem sokat teketóriázott azonnal rácsapott a szállítóra. Jól irányzott sorozataival Szilbács községnél lelőtte a repülőgépet. A légigyőzelmet követően Seremle Mohács felé vette az irányt. Radarján hamarosan egy újabb magányos repülőgépet fedezett fel. Gyorsított. Vörösmart községnél érte utol a kötelék második tagját. Azt is megsorozta. A gép lángolva zuhant a mélybe. Seremle jelentése szerint két óra negyvenhét perckor már Jászfényszarunál járt.
A vak éjszakában távoli célja felé úszó JP-180A személyzete nem vett észre a viharként lecsapó Messerschmittet. Amikor repülőgép fegyvereinek torkolattüze felvillant már nem volt mit tenni. A gép testét sisteregve felszaggató lövedékek nyomán mindenütt lángnyelvek törtek elő. Maró füst öntötte el a lángoktól felforrósodott fülkét. A Halifax bukdácsolva megperdült.
A pilóta tudta: a zuhanástól rájuk nehezedő nyomás miatt a gépből kiugrani nem lehet. Egyetlen esélyük a túlélésre, ha kényszerleszállást hajt végre az alattuk elterülő sötét síkságon. A köhögő motorokat maximális teljesítményre állította, majd iszonyatos erőfeszítések árán igyekezett uralma alá vonni a lángolva zuhanó gépet.
A szemtanú
Török László, aki a Jászfényszaru határában álló Szilfa tanyán élt 1944-ben tizenhat éves volt. Minden nap sötét éjszaka volt, mire befejezték a munkát a gazdaságban, hiszen sietni kellett az őszi betakarítással, ugyanis egyre riasztó hírek érkeztek a frontról. Szeptember 1-én este éppen napraforgót vertek, amikor Zsámbok irányából egy közeledő repülőgép motorjának a zümmögése szűrődött a csűrbe. Az átrepülések kezdetén még kirohantak az udvarra, onnan fürkészték az éjszakában fölöttük percnyi pontossággal megjelenő, mindig ugyanabba az irányba szálló repülőgépek. Lassan olyan megszokottá váltak az ilyen éjszakai légijáratok, hogy már oda sem figyelte a hajtóművek dübörgésére.
Tíz óra után pár perccel Töröknek ki kellett mennie a csűrből, mert valami dolga akadt az udvaron. Amint tett vett a sötétben maga sem tudta miért, de hirtelen felnézett az égre a repülőgépzúgás irányába, ahol egy tüzesen izzó ökölnyi pontot pillantott meg, ami mind jobban növekedett. Kíváncsian figyelte a Zagyva irányába mozgó tüzes pontot. A mind jobban leereszkedő parázsló, füstölő, bőgőmotorú gép már a tanyától négy-öt kilométerre lévő Zagyván átívelő vasúti híd közelében járt, amikor lángolva leszakadt az egyik szárnya. A kormányozhatatlanná vált légijármű azonnal elvesztette addigi viszonylagos egyensúlyát, és hirtelen félrebillenve visszafordul. Török László érezte, hogy a járó motorral zuhanó, hatalmas gépben ülőknek nem lehet menekvése, hiszen már a föld felé száguldó gép óriási ablakain is dőlt ki a láng.
A repülőgép a tanya közelében fúródott a földbe. A becsapódást iszonyatos robbanás követte. A gépmaradványok közel egy kilométeres körzetben szóródtak szét.
A roncs közelében rengeteg kíváncsiskodó gyűlt össze. Valamennyien a géptől kétszáz méterre található árokban meghúzódva figyelték a fel-fel lobbanó, bűzös füstöt fújó, időnként kisebb robbanásokkal magát megadó roncsot.
Hamarosan megérkeztek a csendőrök is, akik kúszva igyekeztek megközelíteni a lidércesen izzó gépet. Írásos jelentésükben szemrevételezésük eredményét így foglalták össze: „22 óra 15 perckor a Jászfényszarú község határában lezuhant 4 motoros bombázó roncsai között 3 angol katona elégett holteste van.”
A magyar hatóságok után nem sokkal egy álcázott fényszórójú terepjárón nyolc német katona érkeztek Rákoshegyről. A kocsit a dűlőúton hagyták, majd a kisebb nagyobb pukkanásokkal pusztuló roncsot körbejárva összeszedték a robbanás által kivetett térképeket és minden számukra fontosnak ítélt dolgot.
Amikor a tűz elaludt a községi előjáróság két koporsót küldött a helyszínre, amibe néhány odavezényelt helybéli cigány vasvillával pakolta be emberi maradványokat. A Jászfényszaruiak nem tekintettek ellenségesen az áldozatokra, a katonák maradványait méltó végtisztességgel hantolták el a helyi temetőben.
Mikor a roncsokat tüzetesen átkutatták, a repülőgép ütötte hatalmas üregből három lemezhordóra emlékeztető fémkapszula került elő. Azokból élelmiszer, behajtható válltámaszú géppisztolyok, lőszerek, ruhaneműk és röpcédula került elő.
A magára hagyott roncs házkörül hasznosítható darabjait a környékbeli emberek széthordták. Török László is hazahordott egy lovas kocsira való lemezt és fémgerendát, amit később jó áron bevett tőle a MÉH.
Egy roncs utóélete
Török élete folyamán mindvégig nyomon követte, hogy mi történik repülőgép katasztrófa színhelyén. Egy héttel a tragédia után egy Storch-ot látott leszállni a mezőn, amiből egy magyar repülőszázados szállt ki, aki tüzetesen megszemlélte a gépmaradványait, majd amilyen hirtelen érkezett úgy is távozott. Voltak, akik tudni vélték, hogy ő lelőtte le a brit-lengyel gépet.
A háborút követően az újzélandi R.J. Scarley hadnagy vezetésével exhumáló bizottság érkezett a Jászfényszarura, akik a lengyel személyzet földi maradványait a solymári Brit Katonai Temetőbe szállították, ahol kollektív azonosítással temették el. A tiszt járt a roncsoknál is. A kíséretében lévőkkel megpróbálta kiásatni a földbe ékelődött gépmaradványokat, hogy megtudja a légijármű azonosítási számát. Miután az ásás eredménytelenül zárult még a tanyára került gépdarabokat is átvizsgálták, de azzal sem jutottak előre.
Török azt is látta, amikor a háború utáni nagy fémgyűjtő mizéria idején Hatvanból érkezett egy negyvenfős brigád, akik szerették volna kiemelni a gép földbe ágyazódott részét, de a talajvíz miatt nem tudtak megbirkózni vele, így miután megitták a magukkal hozott hat láda sört dolgavégezetlenül tértek haza. Később a Nagygombosról kivezényelt katonák sem bírtak el ronccsal.
Az egykori tragédia színhelyét jelző kráter már közel ötven éve tátongott a szántóföld szélén, amikor a helyi termelőszövetkezet vezetése betúratta a gödröt.
A feltárás
A jászfényszarui Ézsiás Vencel gyerekkorától sokat hallott a település határában lezuhant repülőgépről. Miután az Ármádia magazin májusi számában olvasott a Hort község közelében kiásott repülőgép maradványról, úgy döntött felveszi a kapcsolatot a cikkből megismert Tóth Ferenccel és Mészáros Attilával, mert talán az ő szaktudásukkal és a modern technika segítségével ki lehetne szabadítani a föld fogságából a város határában betemetett repülőgép darabjait.
A szállítási feladatra befogott bombázó történetét nagyvonalakban ismerő két roncskutató szívesen vállalkozott a feltárásra, ugyanis pályafutásuk alatt még olyan repülőgéppel nem találkoztak, mint amilyen Jászfényszaru mellett zuhant le. Amint a mezőgazdasági munkák lehetővé tették Török László útmutatásai alapján műszeres beméréssel pontosították a helyszínt. A közel háromhétig tartó gépi és kézi ásás során komoly segítséget kaptak a helybéliektől. A repülőgép feltárás tűzszerészeti biztosítását az 1. Honvéd Aknakutató és Tűzszerész Zászlóalj munkatársai végezték, akik a helyszínen semmisítették meg a roncs közelében talált robbanóanyagot.
Az egyre mélyülő gödörből mind több kizárólag a Handley Page Halifax Mk II-re jellemző, főként motoralkatrész került elő. De találtak ejtőernyő foszlányokat és különböző használati tárgyak is. Előkerült néhány elrongyolódott szerb és lengyel nyelven nyomtatott röplap is, amelyek többek között a nyugati szövetségesek katonai sikereiről számolnak be.
A két köbméternyi földből kiszedett megoxidálódott, sáros szilánkos, olvadt, deformálódott ötvözött alumíniumlemezek egyikén a JP 180 A feliratot lehet olvasni, amit majdnem hatvan évvel ezelőtt még a szerelők mázoltak rá, hogy a javítás során nehogy elcseréljék az alkatrészt. A határozott kézmozdulattal felfestett pergő, töredezett azonosítási szám ötvenhét évvel a tragédia után minden kételyt kizáróan választ adott arra, hogy melyik repülőgép, milyen úti céllal és milyen személyzettel indult 1944. szeptember 1-én este a végzetes bevetésére.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
