|
Buják vára
Kevesen vannak hazánkban olyanok, aki valamilyen formában ne találkoztak volna már Buják nevével. A katonáknak elsősorban a pihenést jelenti ez a hely, hiszen itt működik az ország egyik legszínvonalas honvéd üdülője. Ugyanakkor Buják hallatán sokaknak Glatz Oszkár jut eszébe, akinek itt volt a háza és a műterme, s itt festette a színpompás népviseletű Szép Böskéről és kortársairól örökbecsű képeit. De a történelmünk iránt érdeklődők számára sem ismeretlen ez a település, hiszen a falu fölött magasodó Gomb-hegy nyúlványán állt a török-kori Magyarország egyik védőbástyája, a kalandos múltú bujáki vár. És a község nevéhez fűződik a bujáki központtal 1750 körül megindult, hazánkban igazi jelentőségűre soha nem emelkedett selyemhernyó-tenyésztés is, aminek Komjáth Ábrahám lemondását követően negyvenöt évig Bodiczky Dániel volt az inspektora.
A Cserhátalja északi peremén szerényen megbúvó Nógrád megyei község, Buják és a fölötte magasodó vár történetének kezdete a múlt homályába vész. Egy 1290-91-es törvény már szabad faluként említi a települést. A Gomb-hegy magas kősziklában végződő folytatásán emelkedő vár központi része az írásos emlékek szerint már 1303–1318 között létezett. Valószínűleg a tatárjárást követően kezdődött meg az építése egy korábbi földvár helyén.
Királyi bírtokbó végvár
 A Károly Róbert birtokában lévő kővár kezdetben csupán egy magas lakótoronyból állt, amely bástyákkal és sánccal volt megerősítve. Körülötte pedig mély árok húzódott. Az erősséget 1313-ban Csák Máté fegyveresei ostromolták sikertelenül.
A XV. Század elején Zsigmond király felesége, Cillei Borbála rendelkezett felett. Veje, Albert király Báthori Istvánnak adományozta a várat 1438-ban, ami a család öröksége is maradt egészen a hódoltság koráig. A várhoz hatalmas bírtok tartozott. Egy XVI. században kelt oklevél szerint hat falu és mintegy huszonötezer kataszteri hold felett rendelkezett a tulajdonos.
A portyázó, fosztogató törökcsapatok megjelenésével Bujákon is kezdetét vette a végvári élet. Báthori András Buda elfoglalásnak hírére 1551-ben korszerűsítette és kibővíttette a meglehetősen elhanyagolt erősséget. Ekkor építették a vár északi végét lezáró, húsz méter átmérőjű kerek bástyát. Ugyanekkor befalazták a régi kaput, s helyette a nyugati oldalon egy felvonóhíddal ellátott bejáratot emeltek.
1552-ben Ali budai pasa óriási haddal indult a nógrádi várak bevételére. A nagyszabású támadás során elesett Drégely, Gyarmat, Szécsény, Salgó és Hollókő. A megállíthatatlanul előrenyomuló töröksereg július 19-én ért Buják alá. A Kéresy Márton parancsnoksága alatt álló, csekély létszámú őrség már öt napja állta az ostromot, amikor elfogyott a bátorságuk, s úgy döntöttek feladják az erősséget. A védők az éj leple alatt titokban kiosontak várból. Ahogy a törökök észrevették távozásukat, azonnal a nyomukba eredtek. Miután utolérték a menekülőket Kéresy Márton kivételével valamennyiüket kardélre hányták. Az elfogott várkapitányt láncra verték és elhurcolták, rabságban is halt meg.
Az egykori zsoldjegyzék szerint a törökök nem tartották fontosk helynek Bujákot, hiszen 1556-ban a várban mindössze huszonnyolc janicsár állomásozott.
Miután az 1593-as felszabadító hadjárat során Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós vezetésével Fülek várát visszafoglalták, Báthori István országbíró egy a főseregtől elkülönített csapattal Buják alá indult. A magyar sereg érkezésére a törökök kiürítették a várat. Ezt követően hetven évig magyar kézen maradt az erősség.
A török uralom alatt a vár rendkívül elhanyagolttá vált. Ezért a XVII. század elején az országgyűlés többször is elrendelte a helyreállítást, ami azonban nem történt meg.
Körpülü Ahmed 1663-as hadjárata során Érsekújvár, Gyarmat, Nógrád, és Szécsény eleste után, Buják ismét török kézre került. Röviddel a vár elfoglalása után járt az erősségben a híres török világutazó, Evlia Cselebi, aki ezt írta róla: „A vár az ég csúcsáig felnyúló meredek sziklán álló erős, kicsiny vár. Egyetlen oldalán sincs magaslat körülötte. Van mély börtöne, melybe kötéllel kell beereszkedni. A régi időkben ez ozmalin kézen volt. A dzsámi mellett igen jó vizű kút van, melynek vize július hónapban is jéghideg és teljes 90 öl mély. A kút fúrómestere ezt a sziklát fúróval lyukasztotta ki, és úgy hozta elő a vizet.”
Pár évvel Ahmed hadjárata után a várban már csak Hasszán aga és ötven embere tartózkodott. Ezért Balassa Imre a bányavidéki főkapitány úgy határozott, hogy visszafoglaltatja az erősséget. A támadáshoz a korponai, a kékkői és a volt gyarmati őrségből egy kisebb csapatot szervezett. Ők azonban sem létszámukban, sem fegyverzetükben nem lettek volna elegendők az ostromhoz, ezért cselhez folyamodtak. A kis csapat rejtett utakon közelítette meg a várat. Amikor már olyan távolságba értek, ahonnan a török várőrség jól láthatta őket, kisebb-nagyobb csoportokra bomolva, ide-oda menetelni kezdtek. A várat övező tereptárgyak fedezetéből kibukkanva mindig más-más zászló alatt jelentek meg, amit egy-egy jól látható helyen néhány emberrel ott is hagytak. A csel bevált! Hasszán aga a sokféle zászlót látva, úgy gondolta, olyan erős ostromló had gyülekezik a vár alatt, aminek nem tudnak ellenállni. Ezért, Balassa felszólítására – szabad elvonulás fejében – átadta a várat.
Ép csak átvették a magyarok az erősséget, amikor a katonák között a várban őrzött mesés kincsekről szóló hírek kaptak szárnyra. Többen tudni vélték, hogy azt az elvonuló törökök magukkal vittek, ezért némi tanakodás után a nyomukba eredtek. Csécse mellett érték utol az elvonuló törököket, akiket gondolkodás nélkül lekeszaboltak a kincs reményében.
A törökök nem maradtak sokáig adósok a szószegésért. Még fél év sem telet el, amikor Mutuzán, a hatvani bég háromezer emberével indult Buják ellen. A várban ekkor csupán negyvenkét katona tartózkodott. Berczely János kapitány látva a hatalmas sereget ellenvetés nélkül átadta az erősséget. Amint a magyarok kiléptek a várkapun a meg nem tartott ígéret miatt felpaprikázott törökök lecsaptak rájuk, s csaknem valamennyiüket levágták. Murtuzán csak egy éjszakát töltött Bujákon, aztán a magyarok bosszújától tartva hajnalban felgyújtatta a várat és elhagyta a környéket.
A félholdas zászló 1683-ban – Bécs felmentését követően – került le végleg az omladozó bujáki vár tornyáról. Ezzel a rommá lett erősség történelmi szerepe örökre befejeződött.
Párbaja a mezőn
 A török világ fénykorában a neves bajvívás színhelye volt a vár alatti mező. Történt ugyanis, hogy Kapitán György, a hollókői vár kapitánya egy török rab kiváltása körüli vitában csúnyán összekapott Hubiár agával, a szandai vár parancsnokával. Kapitán ezt megfelelő ürügynek vélte arra, hogy kihívja párbajra a török tisztet. Ezért egy viadalra szólító levelet írt neki, amit Hubiár el is fogadott.
Ahhoz, hogy Kapitán megmérkőzhessen az agával először felettese, Losonczy István engedélyét kellett megszereznie. Ő azonban nem járult hozzá a küzdelemhez. Erre Kapitán kilépett Losonczy szolgálatából és Báthori Györgyhöz szegődött, majd Slam Miklós generálishoz ment, hogy tőle kérjen engedélyt a viaskodásra. De itt sem járt sikerrel. Így Kapitán az utolsó pénzét összeszedve Bécsbe utazott, ahol a királytól kért engedélyt a párbajra, amit végre megkapott.
A felek megállapodásának megfelelően 1550-ben Szent György napján (április 24.) került sor a viadalra a bujáki vár alatti réten. (A bajvívás színhelyén, amely a Honvéd Üdülő parkjában található az esemény négyszázötvenedik évfordulóján hagyományteremtő célzattal jelmezes vitézek elevenítették fel az eseményt.) A kitűzött időpontban a patak egyik oldalán Kapitán György kíséretében mintegy háromszázötven magyarok sorakoztak fel, akik között ott volt Losonczy István, Bebek György, Balassi János, és Zay Ferenc is. Kevéssel később a patakon túl megjelent négyszáz török lovas is. Hubiárt elkísérte a viadalra többek között a híres Amhát aga, a legjelesebb török bajvívók egyike, Dsáffer aga, illetve Csirkin aga.
Az összecsapást megelőzően két magyar, illetve két török kölcsönösen átment az ellenség táborába túsznak. Az ő életük volt a garancia arra, hogy a viadal során a felek betartsák a közösen megállapított szabályokat. Ezután a magyarok közül Zolthay Istvánt, a későbbi egri hőst és Jánossy Pált, míg török részről Eskodán Horán pasát és Deli Málkucsot megválasztották igazlátókat, vagyis párbajbírónak. Ők megegyeztek abban, hogy a bajvívók egymás lovát nem sérthetik meg, s a győztes meghagyja ellenfele életét.
Adott jelre a Kapitán és Hubiár lóháton kopjával rontottak egymásnak. A párbajozók olyan elemi erővel csaptak össze, hogy a kopják teljesen elhajoltak. Kapitán fegyvere véletlenül megsértette török lovát. Ugyanakkor Hubiár kopjája a magyar vitéz fején tört ketté.
A ló sérülése miatta zajongó törökcsapat mozgolódni kezdett, így meg kellett állítani a viadalt. A magyar igazlátók elmagyarázták nekik, hogy Kapitán csak véletlenül sértette meg Hubiár lovát.
A bajvívók ezután hegyes tőrrel támadtak egymásra. A közelharcban Kapitán a jobb kézfején sebet kapott, markát elöntötte a vér, fegyvere pedig kiesett a kezéből. Azonnal egy másik tőrt rántott elő, de sérülése miatt azt is csakhamar elejtette. Ekkor Kapitány buzogánnyal rohant Hubiárra. Olyan erővel sújtott le ellenfelére, hogy az elszédült, de egyúttal a buzogány is kirepült a kezéből.
A sebesült, erősen kimerült bajvívók végezetül hadzsárral mentek egymásnak. Mikor Kapitán Györgynek már az arcát is elborította a vér az igazlátók véget vetettek a viadalt.
Kapitán és Hubiár a kor szokásának megfelelően elbúcsúztak egymástól, majd kíséretükkel visszatértek váraikba, ahol nagy lakomát csapva fejezték be az emlékezetes napot.
Kirándulás a várban
A Honvéd Üdülő tavait tápláló Bujáki-patak ligetes völgyéből egy sűrű erdő borította lejtőn kanyargós ösvény visz fel a szabálytalan alaprajzú várrom lábához. Az egykori erősségbe a várfal déli oldalának támaszkodó meredek betonlépcső megmászásával, vagy a nyugati oldalon álló kapun túl kezdődő, szinte az egész várat körülölelő, csigavonalú falszoroson át juthatunk be.
Az északi végén kerek bástyával lezárt várba körülnézve látszik: ennek a helynek hosszú ideje nincs igazi gazdája. Az ágyúkkal korábban lerombolhatatlan erődöt időtlen-idők óta ostromló elemek és a kövek réseibe sarjadó fák duzzadó gyökerei megtették hatásukat. A falak az évszázadok során egyszer csak megmozdultak. A hajdan ezer katona befogadására alkalmas épületek, a palota és a védőművek falai leomlottak, a meredek úton nehéz munkával felcipelt kövek szerte gurultak. A romlás most már annyira felgyorsult, hogy ha az illetékesek nem tesznek valamit a buja kúszónövényekkel körbefont faldarabok megóvásáért, az idő vasfoga végkép felőrli azokat, s rövidesen csak egy alaktalan kőhalmaz fogadja az idelátogatót.
A folyamatosan szűkülő falszorosnak sok helyen már csak a nyomvonala fedezhető fel. A déli oldal falai is csaknem teljesen elpusztultak, a kapuból sem maradt meg valami sok.
A belső vár udvarának délnyugati oldalán állt valaha a palota, melynek kopáran meredező fala még dacol az idővel. A palota romjai között bolyongva megpillanthatjuk azt a boltvállt, illetve támpillért, ami a késő gótika nyomait őrzi a várban. A romok között burjánzó gazban viszonylag könnyen felfedezhetők azok a törmelékkel teli helységek, amelyek egyikének még most is ép a dongaboltozata, illetve a már csaknem teljesen betemetett kősziklába vágott vízgyűjtő pereme.
A festői panorámájú erősségből szétnézve láthatjuk: nem volt véletlen, hogy a hajdani mesterek a Cserhát lábánál megbúvó Gomb-hegyet választották várépítésre. A vár egy részét szeite megmászhatatlan mély-meredek völgy keríti körbe. A távolba tekintő messzire ellát innen. A terepet fürkésző szemei előtt keleten a Mátra, északkeleten a Tepke lapos teteje, északnyugaton a sűrű erdő borította bujáki hegyvonulat, délen pedig az Alföld sík vidéke tűnik fel.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
A Károly Róbert birtokában lévő kővár kezdetben csupán egy magas lakótoronyból állt, amely bástyákkal és sánccal volt megerősítve. Körülötte pedig mély árok húzódott. Az erősséget 1313-ban Csák Máté fegyveresei ostromolták sikertelenül. 
A török világ fénykorában a neves bajvívás színhelye volt a vár alatti mező. 
