|
Juhász István lőelemképzője
Napjainkban már csak kevesen tudják ki volt Juhász István, a kitűnő mérnök, s kiváló gyárigazgató. Legendás lőelemképzőjére is csak kevesen emlékeznek, azok is jobbára kiszolgált légvédelmi tüzérek. Neve több mint fél évszázadon át nem szerepelt sem hadtörténeti munkákban, sem a lexikonokban, hiszen remek elektromechanikai alkotásáért megbélyegzett ember lett. Pedig a magyar hadiipar eddigi legsikeresebb termékének számító korai számítógépe, a Gamma–Juhász légvédelmi lőelemképző technika és ipartörténetünk egyik büszkeségére.
A gyáralapító
Juhász Andor magyar királyi titkos tanácsos István nevű fia az osztrák-magyar monarchia állampolgáraként látta meg a napvilágot. Egyetemi tanulmányait Breslauban (Wroclaw) kezdte meg, azonban az első világháború megakadályozta annak befejezésében. A fronton tüzértisztként szolgált, majd olasz fogságba esett. Helytállásáért több harctéri kitüntetést kapott.
A háborút követően Juhász István Zoltán nevű bátyjával Budapesten vállalkozásba kezdett. Eleinte egy szerény lakatosműhelyt üzemeltettek a Koszorú utcában. Miután pénzügyi helyzetük stabilizálódott új telephelyet választottak maguknak a Fehérvári úton, ahol a gépészmérnök testvérpár a harmincas évek elejére megteremtette az ország legjelentősebb finommechanikai üzemét a híres Gamma Finommechanikai Gépek és Készülékek Rt.-t.
Az első próbálkozás
A repülőgépeket, mint támadó eszközöket az első világháború második évétől kezdték tömegesen alkalmazni. Ezzel egyidejűleg felmerült az elhárítás szükségessége is. A repülés azonban sokkal gyorsabban fejlődött, mint mozgó légi célok megsemmisítésére alkalmas eszközök, lőszerek és harceljárások kidolgozása. Légvédelmi feladatokra kezdetben vadászgépek mellett a tábori tüzérséget alkalmazták. Azonban ennek lövegei csak kevésbé voltak alkalmasak a légi célok elhárítására.
A repülőgép egyenrangú földi ellenfelének a kifejlesztésére a két világháború között szinte a világ valamennyi országában folytattak kísérletek. A kutatók különböző elvek és szerkezetek felhasználásával igyekeztek kidolgozni olyan berendezéseket, amelyek a löveg csövét minden pillanatban a tér azon pontjára irányítják, ahol hatásos tűzzel képesek a gyorsan mozgó légi célt megsemmisíteni.
A dinamikusan fejlődő, többek között katonai felhasználásra is alkalmas optikai és finommechanikai termékeket előállító Gamma Rt. mérnökei a légvédelmi lőelemképző kifejlesztésével 1926-ban kezdtek foglalkozni, miután erre a célra a cég magánszemélyektől harmincezer pengő támogatást kapott.
A vállalat vezetése a légvédelmi eszköz előállításával a lőelemképzés problémáiban járatos tartalékos tüzérfőhadnagyot, Szabó Sándor mérnököt bízta meg. Munkája eredményeként születet meg a Szabó-Gamma készülék, amely több hazai és külföldi bemutatón is szerepelt. A berendezés azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert a szakértők nehezen szállíthatónak és bizonytalan működésűnek minősítették. Így a gyártását leállították, a szabadalmat pedig a magyar állam vásárolta meg.
Új készülék születik
Amikor a Gamma megkapta a fejlesztési támogatást, Juhász Istvánt már éve óta foglalkoztatta egy korszerű légvédelmi irányzóberendezés megalkotásának a gondolata. Ekkor mégsem vághatott bele álma megvalósításába, mert a bizonytalan gazdasági viszonyok miatt a vállalatvezetés minden nyűge és problémája az ő nyakába szakadt. Amint cége helyzete stabilizálódott azonnal időt szakított rá, hogy tüzetesen áttanulmányozza a Szabó-féle készülék tervdokumentációját. Miután behatárolta a berendezés gyenge pontjait úgy döntött: megtervezi önműködő légvédelmi lőelemképzőjét. Előbb átszerkesztette Szabó készüléket, majd munkatársaival rohamtempóban nekilátott a négy szabadalmán alapuló műszer megépítésének.
Juhász István egy olyan szerkezetet készített, amelyik optikai irányzékával képes volt a mozgó repülőgépet követni, ugyanakkor annak útját egy kocsiszerkezeten elhelyezett mechanikus rendszerrel úgy reprodukálni, hogy annak célparamétereit mérni lehessen.
Az eszköz kulcseleme a cél haladási sebességét megadó mérőgörgő volt, ami talán a gépezet legszellemesebb műszaki megoldása. Állítólag Juhásznak az alkatrész kialakításához az ötletet szülei egyik karosszékének kiesett gördülő lába adta. Mielőtt visszaszerelte a görgőt, annak kerekét minden irányban megforgatta. Ekkor látta, hogy az mindig abba az irányba áll be amerre fordítja. Neki pedig pont egy ilyen eszközre volt szüksége a berendezéséhez...
A célzó műszer fontos szerkezeti eleme volt az információ tárolására szolgáló, torz hengerhez hasonlító ballisztikai test. A forgácsolással kialakított térbeli idomból Juhász hárm különböző formájút épített be a készülékébe, amelyek a lőtáblák görbéit henger-koordinátarendszerbe transzformálva jelenítették meg térbeli felületként. A ballisztikai testeken mintegy százezer, a löveg irányzását meghatározó adat szerepelt.
A ballisztikai test tengelyirányú elmozdulása okozta változást a függőleges tapintó érzékelte, amelyet a szorzótest felnagyított, majd egy elektromos berendezés olyan hasznos jellé alakította, ami a lövegek számára villamos kábeleken keresztül megadta az összevont oldal-, magasság és előretartás szögét, illetve az időzített gyújtó beállításához szükséges elemeket.
Juhász István és csapata a lineáris célelem-meghatározás elvén működő, önálló villamos energiaforrással ellátott automatikus lőelemképzőjét ötéves kutatómunkával fejlesztette ki.
A 34/38 M típusú berendezést már a parallaxis hiba kiküszöbölésére alkalmas célszög kikapcsoló készülékkel is ellátták. Ez az berendezés tette lehetővé, hogy az eszközt a tüzelőállástól maximálisan ötszáz méterre telepítsék. Így a műszer kezelői nyugodt, dörejmentes helyen végezhették nagy figyelmet igénylő munkájukat, ugyanakkor a lövegeket a berendezés működésének zavarása nélkül lehetett álcázni.
Az első siker
A Gamma-Juhász-rendszerű lőelemképzővel először a Diósgyőri Gépgyárban, svéd licenc alapján gyártott, 8 centiméteres Bofors légvédelmi ágyús ütegeket látták el.
Ennek az együttműködésnek köszönhető, hogy Juhász István konstrukciójára felfigyelt a híres ágyúgyár igazgatója, aki 1932-ben tizenkét ország műszaki és katonai vezetőinek részvételével nemzetközi légvédelmi bemutatót rendeztek Svédországban, s erre meghívta a magyar mérnököt is.
A Juhász István találmányának svédországi debütációja balszerencsésen indult. Az első lövészetet félbe kellett szakítani. „Az eredmény két rossz lövés, egy halott” húzta meg a nap szomorú mérlegét táviratában Juhász. Ennek ellenére a végső eredmény minden várakozást felülmúlt, a Gamma–Juhász lőelemképző magamögé utasította a nagy német, holland, francia és belga cégek hasonló termékeit.
A kiváló svéd lövegekhez használható Juhász István szerkesztette légvédelmi segédeszköz hamar kelendő exportcikk lett. A világ szinte minden tájáról érkeztek a megrendelések. Szállítottak lőelemképzőt Svájcba, Hollandiába, Norvégiába, Finnországba, Ausztriába, Lengyelországba, Kínába, Perzsiába, Argentínába, sőt a Szovjetunióval is folytattak tárgyalásokat. Egyik legnagyobb megrendelő Olaszország volt, ahol csak Torinó légvédelmét 250 készülék szolgálta ki.
A svéd állam is komoly megrendelőnek bizonyult, de az volt a feltétele, hogy a lőelemképzők egy részét Svédországban gyártsák. A kérésnek engedve 1937-ben alakult meg a Svenska Gamma Finmekaniska Verkstad, ahol a Gamma-Juhász lőelemképző 40 milliméteres Bofors gépágyúhoz átszerkesztett változatát is készítették.
Harci alkalmazás, továbbfejlesztés
A Gamma-Juhász-féle készülék első harctéri alkalmazására a japán-kínai háborúban került sor. A lőelemképzővel felszerelt kínai légvédelemi ütegek komoly pusztítást végeztek a támadó japán repülőgépek körében.
A második világháború kezdeti szakaszában a Juhász-féle műszerrel ellátott magyar és külföldi légvédelmi ütegek jó hatásfokkal tevékenykedtek. Mikorra azonban megkezdődött a légi háború Magyarország fölött a nagytömegben bevetett repülőgépek sebessége és repülési magassága már annyira megnövekedett, hogy a megbízható szerkezet vezérelte ágyúk hatékonysága érezhetően csökkent.
Juhász István és munkatársai a folyamatosan változó viszonyokkal igyekeztek lépés tartani. A földi légvédelem hatékonyságának megőrzésére kifejlesztett új berendezést 1944 nyarán küldték csapatpróbára. Az egyhetes tesztelés alatt a készülék jól alkalmazhatónak bizonyúlt. Ősszel a Budakalász térségében működő, lőelemképzővel felszerelt ütegek lokátorral való együttműködést próbálták ki.
A 34/38 M Gamma-Juhász légvédelmi lőelemképző a háború során mindvégig megbízható és hatékony tűzvezetési eszköznek bizonyult. A rossz utakon szállított, szélsőséges időjárási viszonyok között üzemeltetett berendezés szinte mindent kibírt. Amennyiben a kezelők előírásszerűen kapcsolták be és használták a készüléket törés, vagy meghibásodás szinte soha nem fordult elő, s az eszköz minden tűzkésszé tétel alkalmával kifogástalanul működött.
A háború után
Amint a fővárosban elhallgattak a fegyverek Juhász István azonnal hozzálátott a háborús károkat szenvedett gyára helyreállításához. Miután azonban jóvátétel címén a Gamma megmaradt gépeit leszerelték és elszállították helyzete annyira kilátástalanná vált, hogy kénytelen volt felmondani alkalmazottainak. Nem sokkal később alaptalan vádakkal előbb börtönbe vetették, majd a háború alatti tevékenységét vizsgáló bizottság vezetői állás betöltésére alkalmatlannak nyilvánították. Egyúttal arra kötelezték, hogy az igazgatói teendőit adja át Tavasz Istvánnak, a gyár egyik mérnökének.
Az elkövetkezendő években a hatóságok gyakran zaklatták a mérnököt, légvédelmi lőelemképzője megalkotásáért és gyártásáért pedig a „fegyvergyártó kapitalista” jelzővel illették.
Juhász István élete hátralevő részében egy kis bérlakásban lakott. Szerényen teljesen visszavonultan töltötte élte utolsó éveit.
Minden idők egyik legkiválóbb magyar feltalálója a FOKGYEM vállalat nyugdíjas tanácsadójaként, méltatlanul elfeledve halt meg 1981-ben.
Juhász István hagyatékából szinte semmi sem maradt az utókorra. Lőelemképzőjének tervrajzai Budapest ostroma során majdnem teljesen megsemmisültek, személyes tárgyai az idők folyamán eltűntek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
