|
Csehszlovákia
A szovjet érdekszférába tartozó országok egyikében, Csehszlovákiában 1968 januárjában a gazdasági, politikai és társadalmi válság orvoslására, reformtörekvések kaptak szárnyra.
A “prágai tavasz” kezdeményezéseit a valódi demokráciától rettegő, saját hatalmukat féltő kommunista országok vezetői képtelenek voltak elfogadni, s egyre gyakrabban ültek össze, hogy megvitassák és bírálják a változásokat.
Csehszlovákiában június második felében a Varsói Szerződés jelentős katonai erőt felvonultatva “©umava” fedőnévvel több fokozatú hadászati-hadműveleti parancsnoki törzsvezetési gyakorlatot tartott, ami egyben erődemonstráció is volt. A gyakorlatot követően az idegen csapatoknak el kellett hagyniuk az országot, de a nyugtalanító prágai reformok miatt a Varsói Szerződés vezetőit július közepén találkoztak Varsóban, hogy megtárgyalják a Csehszlovákiával szembeni fellépésük lehetőségeit.
A kommunista tábor szellemiségétől mind jobban eltávolodó csehszlovákok megfékezésére a szovjet vezetés a katonai intervenció mellett döntött, melybe bevonta a Varsói Szerződés tagállamait is.
A magyar politikai elit hosszú kivárás után, csak vonakodva egyezett bele, hogy egy csökkentett létszámú hadosztállyal Magyarország is részt vegyen a megszállásban.
A “ZALA ’68” fedőnevű, nemzetközi gyakorlatnak feltüntetett akció végrehajtására a Magyar Néphadsereg zalaegerszegi 8. gépkocsizó hadosztályát jelölték ki. A szovjet hadműveleti terv szerint a hadosztálynak Balassagyarmatnál, Parassapusztánál és Letkésnél kellett átlépni a csehszlovák határt, majd nyugat-északnyugati irányba előretörni.
Az alakulatnál július 27-én a hajnali órákban rendelték el a fokozott harckészültséget és a rejtett mozgósítást. Másnap az egység az Aszód-Pásztó-Diósjenő térségében kijelölt körletbe vonult.
A kivonuló hadosztály orvos-egészségügyi ellátása a tartalékos szakszemélyzettel kiegészített nagykanizsai 59. egészségügyi zászlóaljra hárult. Az erdős-dombos terepen tökéletesen álcázva, a világtól hermetikusan elzárva élő alakulat betegeit, illetve balesetet szenvedett katonáit az egészségügyi zászlóalj által telepített, kifogástalanul felszerelt tábori kórházban látták el. A háromhetes várakozás alatt volt olyan, aki műtősátorban esett át vakbél műtéten, majd az ugyancsak sátorban kialakított kórteremben lábadozott. Azokat, akiknek a baja különleges ellátást igényelt, a Magyar Néphadsereg Központi Kórházába szállították.
A szovjetek augusztus 18-án váratlanul Moszkvába rendelték a szocialista országok vezetőit, és bejelentették, hogy a prágai ,,probléma” politikai rendezésének lehetőségei kimerültek. Egyes jobbra csúszástól tartó csehszlovák politikai vezetők pedig katonai segítséget kérnek az öt testvérpárttól.
Augusztus 20-án éjszaka a Varsói Szerződés tagállamai részéről a szovjet, a lengyel, a keletnémet, a bolgár és a magyar csapatok behatoltak Csehszlovákiába.
A zalaegerszegi hadosztály az 1956-os magyar események ismeretében felkészült arra is, hogy olyan ellenállásba ütközhet, amit csak komoly összecsapásokban, súlyos áldozatok árán tud felszámolni. Ezért az illetékesek rendkívüli figyelmet fordítottak a segélyhelyek telepítésére és azok szakszerű működtetésére.
A Magyar Néphadsereg zalaegerszegi 33. gépkocsizó lövészezredének vezetőorvosaként vett részt az invázióban dr. Farkas József orvos százados, akinek az események kapcsán megdöbbentő élményei voltak.
A nyitrai bevonulást követően alig telepítették a segélyhelyet, amikor az esti eligazításon közölték, hogy másnap egy épületet kell birtokba venni, ahol fegyveres ellenállásra lehet számítani. Farkas doktorra hárult az akció egészségügyi biztosításának az előkészítése. Éppen csak nekilátott a terv elkészítésének, amikor az egyik tartalékos orvos értesítette, hogy a szétbontakozott ezred egyik századosa valószínűleg durva hátsófali szívinfarktust kapott. Miután Farkas József megvizsgálta az alélt tisztet, úgy döntött: azonnal beviszi a beteget a városi klinikára, hogy megfelelő műszeres vizsgálattal is alátámaszthassa a diagnózisát. A szirénázó mentő és azt felvezető páncélozott felderítő jármű csak nagy nehézségek árán tudott átvergődni a passzív ellenállást tanúsító, kora reggeli városon. Csak iszonyatosan lassan haladhattak céljuk felé, mert az utcákon mindenfelé dudáló autók álltak, közöttük pedig emberek tébláboltak.
A kórház kapuját zárva találták, amit az intézmény udvarán némán várakozó egészségügyiek Farkas doktor kérlelése sem voltak hajlandók kinyitni. Hogy bejussanak a felderítő jármű betörte a kaput. Mivel a kórházi személyzet semmilyen együttműködésre nem volt hajlandó, az eligazító táblákat követve keresték meg az EKG-labort, ahol az orvos erélyes föllépésének köszönhetően valaki segített beüzemelni a készüléket. Az elkészült elektrokardiogramm Farkas doktor feltételezését igazolta, a fiatal századosnak olyan súlyos infarktusa volt, ami az élettel összeegyeztethetetlen.
A körülmények miatt a beteget nem lehetett a kórházban hagyni. A tisztet saját készletből származó gyógyszerekkel látták el, s visszaszállították az ezredsegélyhelyre. Ott egy sátorba helyezték el a szerencsétlenül járt ember, aki a gondos ápolás ellenére is hamarosan elhunyt.
Dr. Farkas Józsefnek és kollégáinak nem csak a magyar katonák egészségügyi ellátása volt a feladata, arra is parancsot kaptak, hogy minden rászoruló civilnek nyújtsanak megfelelő orvosi segítséget. A magyar katonákat ellenségesen méregető lakosság körében hamar híre ment, hogy a katonaorvosok minden hozzájuk fordulót ellátnak, mégpedig nem is akárhogyan. Volt olyan hely, ahol az orvoscsoportnak már annyi betege volt, hogy egy hodályból rendelőt és a fektetőt kellett kialakítani. Húztak fogat, gyógyszerrel látták el a lázas gyerekeket, bekötözték, összevarrták a sebeket. Mindennél jobban szolgálta a megbékélést, hogy a magyar katonaorvosok gyógyító munkájukkal elismerést vívtak ki maguknak a megszállt területen élők körében.
A közel három hónapos csehszlovákiai tartózkodás során megbetegedett magyar katonákat az ezredsegélyhelyeken, a hadosztálykórházban, illetve a Néphadsereg Központi Katonai Kórházában látták el. Az ezred segélyhelyeken 3699 beteg fordult meg, míg a hadosztálynál hatszázharminchárman vették igénybe a szakorvosi ellátást. A fekvőbetegek száma száznyolcvan volt. A tábori műtőkben tizenegy nagyobb műtétet végeztek, melyek alkalmával hasüregi és mellkasi beavatkozásokra, illetve lőtt sérülések ellátására került sor. A hadműveleti területen nem kezelhető kétszáztizenegy súlyos beteget gépkocsival, illetve Mi-1-es helikopterrel a budapesti Központi Katonai Kórházba szállították.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
