|
IFOR-SFOR
A nagyhatalmak akaratából született délszláv államszövetséget valójában soha nem a térségben élő népek akarata tartotta össze, hanem az államszerződét kierőltető országok szoros felügyelete. A hidegháború befejeztével Jugoszlávia geopolitikai jelentősége leértékelődött, már egyik nagyhatalomnak sem fűződött igazán érdeke a szövetségi forma fenntartásához. Ugyanakkor a nyolcvanas évek végétől Jugoszláviában a szerb nacionalizmus ismét felerősödött, s állami rangra emelkedett. A közös hazába kényszerített népek egyre inkább úgy érezték: a totális hatalomra törő, Nagy-Szerbia államát dédelgető nemzettársukkal lehetetlen együtt élni. 1991. májusában miután a Jugoszlávia jövőjéről szóló tárgyalások végleg megszakadtak Szlovénia és Horvátország kikiáltotta függetlenségét, mire Belgrád azonnal bevetette a többségében szerb vezetés alatt álló Jugoszláv Néphadsereget, s kezdetét vette a második világháború utáni Európa történelmének legvéresebb fejezete.
1991 októberében Bosznia-Hercegovina is deklarálta függetlenségét, melyet az ott élő szerbek nem fogadtak el. A következő év februárjában az ország státusáról rendezett, a szerb lakosság által bojkottál népszavazás napján dördültek el az első lövések. Az Európai Közösség külügyminiszterei 1992. április 6-án ismerték el Bosznia-Hercegovina függetlenségét. Ugyanezen a napon az önállósodást ellenző szerb erők Szarajevó bevételére indultak, s kezdetét vette a polgárháború.
1995. november 21-én a jugoszláv, horvát és bosnyák vezetők az ohiói Daytonban aláírták a délszláv háborút lezáró egyezményt. A délszláv válság békés rendezésére irányuló megegyezés végrehajtására az Egyesült Nemzetek Szervezete az Észak-atlanti Szövetséget kérte fel. A feladat katonai terveinek kidolgozása időszakában a magyar kormány és a NATO tárgyalásokat kezdett a Magyar Honvédség misszióban való részvételéről.
A bosznia-hercegovinai békebiztosító művelethez csatlakozni készülő Magyar Honvédségtől a NATO elsősorban műszaki, másodsorban pedig egészségügyi elegységet igényelt. Mivel 1995 novemberében még fennállt egy önálló magyar egészségügyi alakulat békemisszióban való részvételének a lehetősége is, a Magyar Honvédség Egészségügyi Szolgálatfőnökségén megkezdődött az alegység létrehozásának előkészítése. Már kidolgozták a különítmény szervezeti struktúráját és feladatrendszerét, amikor kiderült, hogy Brüsszelnek egy olyan magyar műszaki alakulatra van szüksége, amelyik képes a nemzetközi gyorsreagálású csapatok szabad mozgását biztosítani.
Az Országgyűlés 1996 decemberének elején engedélyezte, hogy a Biztonsági Tanács által létrehozandó, békés rendezést biztosító IFOR kötelékében legfeljebb ötszáz főből álló, megfelelően felszerelt, önálló műszaki alegység vegyen részt.
Dr. Ronkovics József mérnök ezredes parancsnoksága alatt álló Magyar Műszaki Kontingens 1996 januárjának végén települt ki a Száva folyó horvát-bosnyák szakasza melletti Okucani-puszta táborba.
A kontingens egészségügyi támogatása a zászlóaljtörzs alárendeltségében működő segélyhelyre hárult, melynek feladatai teljesen újszerűek voltak. Ez volt ugyanis az első olyan megbízás, amikor az országhatáron túl, önállóan működő, speciális és veszélyes műszaki feladatokat ellátó magyar alegység egészségügyi biztosításáról kellett gondoskodni. Ennek kapcsán itt alkalmazta először a magyar katona egészségügy a mobil, saját felszerelésű és utánpótlású ROLE-1 ellátó rendszert. Mivel a háború sújtotta térség közegészségügyi viszonyai rosszabbak voltak a magyar átlagnál, a tábor egészségügyi szolgálatának nagy figyelmet kellett fordítani a betegségek megelőzésére. A bázison konténerben egy általános orvosi és egy fogászati szakrendelő, valamint egy elkülönített gyengélkedő működött, ahol már több missziót is megjárt orvosok álltak a rászorulók rendelkezésre.
AZ IFOR fennállása alatt a Magyar Műszaki Kontingens minden feladatát gondos előkészítés után hajtotta végre, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy komolyabb sérülés, illetve baleset nem történt. Ennek ellenére az egészségügyi csoportnak akadt munkája bőven, hiszen egy év alatt majdnem nyolcezren keresték fel az orvosokat kisebb sérülésekkel, légúti megbetegedésekkel, belgyógyászati és fogászati panaszokkal.
Az 1996 decemberében az IFOR befejezte tevékenységét. A hazatérő katonák Okucaniban megrendezett ünnepélyes búcsúztatóján, kiemelkedő munkája elismeréséül dr. Lukács György orvos alezredestezredessé, dr. Szemerédi László szerződéses orvos hadnagyot pedig főhadnaggyá léptették elő.
Az IFOR mandátumának lejártával az ENSZ-felkérésére a NATO katonai vezetői kidolgozták a stabilizációs erők, az SFOR feladatait. Az új béketámogató műveletben való részvételt a magyar parlament soron kívül tárgyalta meg, s úgy határozott, hogy a háromszáztíz főre csökkentett létszámú Magyar Műszaki Kontingens megbízatását 2003-ig meghosszabbítja. A békésebb körülmények között működő SFOR-ban a két fővel csökkentett létszámú egészségügyi szolgálat elhelyezési és működési feltételei is javultak. Az SFOR fennállása óta évente mintegy hat-hétszázan fordultak panaszaikkal a tábor orvosaihoz.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
