|
AFOR
A koszovói probléma gyökerei hosszú évszázadokra nyúlnak vissza. Ez a tartomány volt a középkori szerb királyság központja. Itt vesztette el függetlenségét a szerb nép az oszmán birodalommal szemben 1389-ben, a rigómezei vereséggel. A szerbek mellett az albánok is Koszovót tekintik nemzeti bölcsőjüknek, mert a török uralom elleni nemzeti mozgalmuk a tartományban lévő Prizrenben bontott zászlót. Az első világháborút követően Koszovó a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része lett. A második világháború során bolgár, német és olasz ellenőrzés alá került. 1946-ban a jugoszláv alkotmány Koszovót a Szerb Köztársaságon belüli autonóm területnek nyilvánította. 1963-ban olyan autonóm tartományi rangra emelték, amelyik saját zászlót használhatott. Tíz évvel később pedig az államalkotó hat tagköztársasággal szinte azonos rangot kapott.
A hatalom a tartomány autonómiáját 1989-ben szűntette meg. 1991-től koszovói albánok vezetői már nem az autonómia visszaállítását, hanem annak teljes függetlenséget tűzték zászlójukra. 1998-ban lépett színre a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK), amely a nemzeti önállóságot fegyverrel akarta megszerezni, s támadásokat indított a szerb rendőri posztok ellen. 1998 nyarán a tartományba vezényelt szerb biztonsági erők az UCK lehetőségeinek a korlátozására úgynevezett megelőző hadműveleteket indítottak, mellyel kezdetét vette az albán lakosság megfélemítése, elüldözése, likvidálása, településeinek a lerombolása. Szeptemberre már kétszázezer civil bujkált a hegyekben és az erdőkben, ugyanakkor több tízezren indultak el Koszovóból Macedóniába, Albániába és Montenegróba.
Az események hatására az ENSZ Biztonsági Tanács azonnali tűzszünetet sürgetett Koszovóban. Miután a nemzetközi szervezetek békés rendezésre vonatkozó útkeresése kudarcot vallott, a NATO 1999. március 24-én este megkezdte a Jugoszlávia elleni légi hadjáratát. Ekkorra azonban a menekültáradat már olyan méreteket öltött, hogy minden idők legnagyobb humanitárius katasztrófája fenyegetett.
A Macedóniába telepített gyorsreagálású erők étellel, ivóvízzel és más szükséges dolgokkal látták el az elcsigázott, legyengült menekülteteket, illetve megkezdték a határ körzetéből való elszállításukat. Eközben az Albániába települt szárazföldi mozgékony kötelék megkezdte a humanitárius katasztrófa elhárítására irányuló Szövetséges Menedék hadművelet előkészítését, melybe az Országgyűlés jóváhagyásával bekapcsolódott a Magyar Honvédség is.
A parlamenti döntés nyomán 1999. április 14-én került megalakításra a Magyar Honvédség Közegészségügyi-Járványügyi Felderítő és Elemző Csoportja. A vezérkari főnök intézkedésében a különítmény létszámát harmincöt főben határozta meg. Alapfeladata pedig az AFOR-erők, illetve a menekültek közegészségügyi és járványügyi biztosításában való részvétel volt.
Az intézkedés nyomán a Honvéd Vezérkar Egészségügyi Csoportfőnöksége megkezdte egy közegészségügyi és járványügyi feladatok ellátására vállalkozó katonai orvoscsoport felkészítését, illetve a bevetéshez szükséges eszközök és felszerelések összeállítását.
A Közegészségügyi-Járványügyi Felderítő és Elemző Csoport parancsnokának dr. Kopcsó István orvos alezredest nevezték ki, aki három szakképesítéssel rendelkezett, s elvégezte az Egyesült Államok Hadseregének Egészségügyi Akadémiáján a felsőfokú egészségügyi tiszti tanfolyamot is.
Azzal, hogy a Magyar Honvédség az AFOR misszióba egy járványmegelőző egészségügyi csoporttal kívánt bekapcsolódni, egyúttal úttörő szerepre is vállalkozott, mivel nem volt kialakult rendszere a hadszíntér szintű preventív egészségügyi biztosításnak. Az eddigi gyakorlat ugyanis az volt, hogy egy adott műveletben részt vevő nemzetek mindig valamilyen szintű kórházi egységet ajánlottak fel, preventív tevékenységet pedig legfeljebb saját erőik körében folytattak.
A kontingens kiküldését megelőzően izgalmas feladatot jelentett a Magyar Honvédség Egészségügyi Készletgazdálkodási és Kiképzőközpont szakemberei számára a rendszerben lévő, de évek óta nem használt, többségében szovjet fejlesztésű és gyártású mobil laboratóriumok feltámasztása és beüzemelése.
A hét főből álló előkészítő csoport április 28-án utazott el Albániába egy belga C-130-as repülőgépen. Egy héttel később követte őket a teljes állomány. A felbolydult méhkasra emlékeztető, háborús filmek jeleneteit idéző, apró tiranai repülőtéren a gépből kilépő magyarokat egy spanyol összekötő tiszt fogadta, aki röviden elmondta a legfontosabb tudnivalókat: A távolságot itt nem méterben, hanem időben mérik, a vízzel takarékoskodni kell, s amit más dobott el, azt nem szabad felvenni.
A hadműveleti területen a magyar járványügyi csoport egy spanyol hegyivadász zászlóalj körletébe beékelődve nyert elhelyezést, ami az észak-albániai Durres kikötővárosától 22 kilométerre, a tengerparttól pedig mintegy másfél kilométerre volt. A tábor egy elmocsarasodott rizsföldön működött, amit a spanyol műszaki katonák rendkívüli erőfeszítések árán tettek lakhatóvá.
A táborban a spanyol kontingens minden igyekezete ellenére is mostoha körülmények uralkodtak. A helyben nyert víz nehézfém-tartalma miatt ivásra és tisztálkodásra alkalmatlan volt. Megfelelő minőségű vizet csak szállítással lehetett biztosítani, ami a rossz utak miatt meglehetősen körülményes volt. A szűkös vízellátáson túl sok kellemetlenséget okoztak a területen élő két és félméteres montpellier kígyók, szarvas-viperák, békák, sáskák és százlábúak, amik a sátrak elűzhetetlen vendégei voltak.
A magyar orvoscsoport működési ideje alatt mindvégig három önálló epidemiológiai csoportban végezte a területi járványügyi felderítést és a minták begyűjtését. Valamennyi különítményben egy tapasztalt járványügyi szakorvos és egy közegészségügyi-járványügyi felügyelő dolgozott. Mindegyik egység saját terepjáró gépkocsival, rádióállomással és számítógépes háttérrel rendelkezett. Így a fegyveres biztosítók kíséretében mozgó magyar szakemberek egy időben három helyen is jelen lehettek, ami jelentősen megnövelte munkájuk hatékonyságát.
A különítmény a spanyol kontingens által létesített öt-nyolcezer ember befogadására alkalmas táborban fejtette ki fő tevékenységét. A humanitárius művelet során itt fordult meg a legtöbb menekült.
Miután a spanyol alakulatot feladatok hiányában augusztus 10-én hazatelepítették, a magyar járványügyi egység az AFOR főhadiszállásán, Durresben nyert elhelyezést. Itt a szállás és életkörülmények a korábbiaknál lényegesen jobbak voltak.
A Szövetséges Menedék műveletben résztvevő államok egészségügyi részlegei közül a magyar kontingens rendelkezett a legnagyobb kapacitású laboratóriummal, amely mind minőségi, mind mennyiségi szempontból megállta a helyét. A több mint harmincféle táptalaj előállítására képes, önállóan működő, három órán belül bárhol telepíthető labor alkalmas volt a teljes diagnosztikai skálát átfogó vizsgálatok elvégzésére.
Albániai küldetése során a laboratórium mintegy nyolcszáz víz, élelmiszer, bakteriológiai, sterilitási, mikológiai, vírus, illetve széklet parazitológiai és bakteriológiai vizsgálatot, valamint rovar és rágcsálókontrollt végzett.
A magyar orvoscsoport munkájának legnagyobb eredménye az volt, hogy az ellenőrzésük alatt álló táborokban nem tört ki járvány, pedig több száz, fertőző betegségben szenvedő menekült érkezett hozzájuk. A magyar egészségügyi alakulat tagjai csaknem tizenötezer koszovói menekültet vizsgáltak meg, és gyógyítottak, ha szükség volt rá. A rászorulók ellátásán túl a csoport feladata volt a nagyobb albán városok ivóvízének minőségi ellenőrzése is.
Miután a koszovói albán menekültek a vártnál hamarabb visszaindulhattak otthonaikba, három és fél hónap elteltével a NATO humanitárius akciójában szerepet vállaló magyar egészségügyi kontingens hazaindult. Augusztus 6-án a MALÉV tiranai járatával előbb az orvoscsoport tizennégy tagja tért haza, augusztus 18-án újabb tizennégy fő követte őket, hatan augusztus 27-én, ketten pedig szeptember 2-án érkeztek meg.
Az albániai küldetés minden valószínűség szerint a honvéd egészségügy eddigi legsikeresebb vállalkozása volt, melynek során komoly nemzetközi tekintélyt vívtak ki maguknak a magyar katonaorvosok. A kontingens páratlanul kimagasló tevékenységére a Szövetséges Menedék hadművelet irányítói már az első hetekben felfigyeltek, s másfél hónap elteltével dr. Kopcsó István orvos alezredest előbb az AFOR egészségügyi szolgálatfőnökének közegészségügyi helyettesévé, majd később, a misszió befejezéséig, annak szolgálatfőnökévé nevezték ki.
Tartalom
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
