Papp Dezső honlapja
Menü
 
Harcban halállal
Harcban halállal : Újabb Öböl-háborúra készen

Újabb Öböl-háborúra készen


1998 elején ismét pattanásig feszült a helyzet az Öböl térségében, miután Irak bizonyos “elnöki objektumnak” nevezett bázisaira nem engedte be a tömegpusztító fegyverek megsemmisítését felügyelő ENSZ-ellenőröket. Ezért a Biztonsági Tanács úgy határozott: ha Bagdad önként nem nyitja meg a vitatott létesítmények kapuit, a nemzetközi szervezet katonai erővel szerez érvényt akaratának.

 A Perzsa-öböl térségében kialakult helyzet nyomán az Országgyűlés elhatározta, hogy a Magyar Köztársaság is csatlakozik azokhoz az országokhoz, amelyek készek részt venni az ENSZ-határozat érvényre jutását szolgáló katonai akcióban egy humanitárius küldetést teljesítő orvoscsoporttal. A döntést követően megkezdődött a mintegy ötven önkéntesekből álló egészségügyi különítmény megszervezése. A feladatra vállalkozó orvosok és egészségügyi szakdolgozók között többen voltak, akik már az 1991-es Öböl-háborúban is szolgáltak, illetve a magyar IFOR–SFOR-kontingens egészségügyi ellátásában szereztek tapasztalatot.
A hazai előkészítést követően a magyar orvos-csoport egyik tagja 1998 áprilisában részt vett a 82. amerikai hadosztály iraki–kuvaiti határon megrendezett együttműködési gyakorlatán, ahol az operatív feladatok ellátásában szerzett rutint.
 
Miután Kofi Annan ENSZ-főtitkár bagdadi vezetéssel folytatott tárgyalásai eredményesen zárultak a vitatott objektumok ellenőrzésével kapcsolatban, a viszonylagos nyugalom helyreállt az Öböl térségében, így a magyar orvoscsoport sem került bevetésre.

Tartalom

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE